Jogi környezet


A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel

  • a megengedett legnagyobb sebességre,

  • a vasúti átjárón való áthaladásra,

  • a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,

  • a gyorsforgalmi út leállósávjának, leállóöblének igénybevételére,

  • a behajtási tilalomra, a korlátozott forgalmú övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra, és

  • a természet védelmére, valamint

  • a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra

vonatkozó előírások betartásra kerüljenek.

A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 10.000 forinttól 300.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni.


  

2021. január 1-jét követően a közigazgatási szabályszegés megvalósulása esetén a szankciók alkalmazásának fokozatossága érdekében – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – a következő közigazgatási szankciók alkalmazhatók:

a) figyelmeztetés,

b) közigazgatási bírság,

d) tevékenység végzésétől történő eltiltás, és/vagy

e) elkobzás.

Az ügyféllel szemben korábban kiszabott szankciókkal kapcsolatos adatok megismerhetőségének biztosítása érdekében a Szankció tv. létrehozta a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartását (a továbbiakban: Nyilvántartás).

A hatóság az általa bejegyzett adatok vonatkozásában adatkezelő, így az adott eljárás ügyfelére vonatkozó minden adatba betekinthet, míg a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény végrehajtásáról szóló 714/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a alapján az adatfeldolgozói feladatokat a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. látja el, továbbá a természetes személy ügyfél ügyfélkapus, jogi személy cégkapus bejelentkezéssel a rá vonatkozó adataihoz hozzáférhet vagy a kormányablak adhat számára tájékoztatást a bejegyzett adatokról.

Figyelmeztetéssel a hatóság rosszallását fejezi ki és újabb szankció kilátásba helyezésével felszólítja az ügyfelet, hogy a jövőben tartózkodjon a közigazgatási szabályszegés elkövetésétől.

Törvény meghatározott ügyek vonatkozásában a figyelmeztetés alkalmazásának kizárásáról rendelkezhet, ha az adott ügyben csekély súlyú szabályszegés nem merült fel.

A közúti közlekedési jogsértések vonatkozásában ilyen kizáró rendelkezést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1a)-(1c) és Kkt. 21. § (7) bekezdései tartalmaznak!

A Kkt. 21. § (1) bekezdésben felsorolt ügycsoportba tartozó, ún objektív felelősség alapját képező jogsértések miatt:

  • nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés és

  • nem kell bejegyezni azon közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciót a Nyilvántartásába.

Nem kell bejegyezni a Nyilvántartásába:

  • a Kkt. 20. (1) bekezdés k), m) és o) pontja szerinti rendelkezések,

  • valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban alkalmazott szankciókat (Kkt. 20. § (14) bekezdés).

Nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés:

  • a Kkt. 20. § a)-d), f)-j), l), és n) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés RSJ (rendkívül súlyos) vagy NSJ (nagyon súlyos) fokúnak minősül (Kkt. 20. § (1a) bekezdés),

  • a Kk 20. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban, ha a jogsértés I., II. vagy III. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás (Kkt. 20. § (1b) bekezdés),

  • a Kkt. 20. § (1) bekezdés k), m) és o) pontjában felsorolt ügycsoportba tartozó, valamint a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt indult közigazgatási hatósági eljárásokban (Kkt. 20. § (1c) bekezdés).

Ugyanakkor az enyhébb jogsértés (EJ) és a súlyos jogsértés (SJ) esetén a figyelmeztetés alkalmazását a jogszabály lehetővé teszi mind a helyszínen, mind a közigazgatási hatósági eljárás során.

Törvény


 

Kormányrendelet


 

Miniszteri rendelet


 

EU Jogszabály


 

 

  

 

Elindult az Adatvédelmi Portál

 

Tisztelt Látogató!


Az Európai Parlament és a Tanács a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2016/679 (2016. április 27.) rendelete (általános adatvédelmi rendelet) 30. cikke, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 25/E. § (1) bekezdéséből eredő kötelezettség alapján a Rendőrségi adatkezelő szerveknek eleget kell tenni – az érintett előzetes tájékoztatását biztosító – adatvédelmi nyilvántartásaik, valamint az Infotv. 33. §. (2) bekezdés c) alpontja alapján a közérdekű adataik közzétételének.

Ennek érdekében 2023. február 15. napjától elérhetővé vált a Rendőrség Adatvédelmi Portálja.

Az Adatvédelmi Portál felső menüsorában témakörök szerinti bontásban az alábbi menüpontokból választhat:

  • Anonimizált határozatok;

  • Pilóta nélküli légi jármű alkalmazása;

  • Adatvédelem;

  • Közérdekű adatok.

Az Adatvédelem menüpont alatt a Rendőrség egységes adatvédelmi nyilvántartása, valamint az egyes rendőrségi adatkezelő szervek elektronikus adatvédelmi nyilvántartásai érhetőek el.

A menüpontra kattintva a jobb oldali menüsorban megjelenik a Rendőrség Adatvédelmi Nyilvántartása, illetve alatta az egyes rendőrségi adatkezelő szervek adatvédelmi nyilvántartása.

Az adatvédelmi nyilvántartásokban az egyes adatkezelések kapcsán az előzetes tájékoztatást biztosító érintetti tájékoztatók tárgykör szerint csoportosítva külön menüpontok alatt találhatók.

Az adott adatkezelő szerv kiválasztásával tájékoztatást kap a szerv adatvédelmi tisztviselőjének elérhetőségi adatairól. A bal oldali menüpont alatt található az adatkezelő szerv által folytatott adatkezelések listája szakterületi bontásban ügytípusonként. 

Az egyes szakterületekhez tartozó adatkezelések fül megnyitását követően megismerheti az adott szakterülethez tartozó érintetti tájékoztatók megnevezését, illetve annak tartalmát. Az érintetti tájékoztatók PDF formátumba kerültek feltöltésre. A PDF ikon kijelölésével az érintetti tájékoztatók megtekinthetők, továbbá letölthetők.


A Közérdekű adatok menüpont alatt az Infotv. 33. § (2) bekezdés c) alpontja alapján a rendőrségi szervek kötelesek az általuk kezelt, kötelezően nyilvánosságra hozandó közérdekű adatokat a Rendőrség honlapján közzétenni, valamint az Infotv. 37/A. §-ban meghatározottaknak megfelelően az egységes közadatkereső rendszerhez csatlakozni. Ezen közzétételi kötelezettség teljesítése érdekében az adatvédelmi portálon ismerhetők meg az egyes rendőrségi szervek általános, különös és egyedi közzétételi listáin szerepeltetett közérdekű adatok.

A jobb oldali menüsorban az egyes adatkezelő szervek kiválasztását követően, a bal oldalon megjelennek az adott szerv elérhetőségi adatai, melyet az általános, különös és egyedi közzétételi listák követnek. Az egyes közzétételi listák megnyitását követően közzétételi egységek válnak elérhetővé.

Az egyes közzétételi egységekhez tartozó adatok PDF formátumba kerültek feltöltésre. A PDF ikon kijelölésével az közzétételi egységhez tartozó adatok megtekinthetők, letölthetők, továbbá adott közzétételi egység tekintetében az abban megjelenített link segítségével, arra kattintva érhető el a feltöltött adattartalom.

A számottevő érdeklődésre tekintettel külön menüpontban tüntettük fel a különös közzétételi lista VII. közzétételi egységében jelölt, „a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 817/B. § (1) bekezdése szerinti határozatokra” vonatkozó, valamint az egyedi közzétételi lista IV. közzétételi egységében foglalt „Pilóta nélküli állami légijármű alkalmazásával” összefüggő adatokat a következők szerint.


Az Anonimizált határozatok menüpont alatt azok a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben meghatározott kiemelt bűncselekmények anonimizált rendőrségi határozatai tekinthetők meg, amelyekkel összefüggésben felülbírálati indítvány benyújtásának van helye. A menüpont alatti tájékoztatóban, illetve a letölthető dokumentumban megtalál a felülbírálati indítvány benyújtásával kapcsolatos minden fontos információt.

A jobb oldali menüsorban feltüntetett adatkezelő szerv kiválasztását követően a megadott keresési feltételek alapján nyílik lehetőség a határozat keresésére.

Az oldalon keresztül, a jobb oldalon található TOVÁBB gombra kattintva érhetőek el továbbá az Ügyészség és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal által feltöltött anonimizált határozatok is.


A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 42. § (1) bekezdése alapján a rendőri intézkedéssel, illetve a szolgálati feladat ellátásával összefüggésben a pilóta nélküli állami légijármű alkalmazásával készített képfelvételek kapcsán az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv közzétételre kötelezett. Ebből kifolyólag a Pilóta nélküli légi jármű alkalmazása menüpont alatt a jobb oldalon megjelenő adatkezelő szervek szerinti bontásban a látogató bal oldalon kiválasztott adatkezelő szerv adatkezelésével összefüggésben a következőkről tájékozódhat:

  • a rendőrségi adatkezelő szerv megnevezéséről;

  • az adatvédelmi tisztviselő személyéről és elérhetőségéről;

  • az adatkezelés jogalapjáról;

  • az adatkezelés céljáról;

  • a megfigyeléssel érintett terület beazonosításához szükséges adatokról;

  • a megfigyelés tervezett időszakának megjelöléséről.

Több blog bejegyzés

Karbantartás a Rendőrség Adatvédelmi Portálján

Tisztelt Felhasználók! Tájékoztatjuk, hogy tervezett verzióváltás miatt 2023. április 18. ...

0 hozzászólás